Huszadik jubileumi bálunk január 26-n a Pannónia étteremben került megrendezésre, mely idén is a jótékonykodás, az elegancia, és a jó hangulat jegyében telt el. Bálunkat megtisztelték a városunkban működő társklubok, és érkezett vendég a Székesfehérvári Rotary klubból is. Régi klubtársunk, Mihályi Gyula pánsípon előadott műsorát Pammer István elnöki köszöntője követte.

Az ízletes vacsora elfogyasztása után került sor a Kiss Sándor Művészeti Díj átadására, melyet 2000-ben Kiss Sándor szobrászművész, az újjáalakult Szombathelyi Rotary Club első elnökre emlékére alapítottunk. A díjat 35 év alatti Vas megyei kötődésű művész kaphatja meg az öttagú kuratórium döntése alapján.  Idén a díjazott Bukits Anna ötvös, tűzzománc-készítő volt. A bronz plakettet Lesenyei Márta szobrászművész, Kiss Sándor özvegye adta át a kuratórium nevében. Bukits Anna a díjjal járó támogatást zománcőrlő malom beszerzésére fordítja. Munkáiból márciusban nyílik majd kiállítás.

Bálunkon még egy ünnepi aktusra került sor, Dr. Kecskés László klubunk egyik alapító tagja érdemei elismeréseként a szervezet legmagasabb rangú elismerését, a Paul Harris díjat vehetett át. Ezután a tánc, a szórakozás a baráti beszélgetéseké lett a főszerep. Örömmel nyugtáztuk, hogy vendégeinkkel, barátainkkal ez évben is egy jól sikerült, hangulatos bálon vehettünk részt.